Sokan nem tudják rólam, de a húszas éveim közepén erősen túlsúlyos voltam. A legmagasabb súlyom 85 kg volt, és bár gyógytornászként mindig is fontosnak tartottam az egészségtudatosságot és hogy hiteles szakember legyek, mégsem volt egyszerű megtalálnom az egyensúlyt a testemmel és az étkezéssel.
A túlevési zavar még mindig kevéssé ismert, és sokan úgy gondolják, hogy a fogyás egyszerűen az akaraterőn múlik. Pedig a valóság sokkal összetettebb. Erről szeretnék most őszintén mesélni – nemcsak szakemberként, hanem valaki olyanként is, aki maga is végigjárta ezt az utat.
Gyerekkor: amikor minden elkezdődött
Őszintén? Nem tudom, pontosan mikor indult el bennem a túlevési zavar. Nem volt egy meghatározott pillanat – inkább sok apró tényező, amelyek lassan összeálltak egy mintává.
Ötéves koromban asztmát diagnosztizáltak nálam. A fulladásos rohamokat szteroidos inhalálóval kellett kezelnem, és tudjuk, hogy a szteroidok hajlamosíthatnak a hízásra. Emellett a mozgás is korlátozott volt számomra: míg a kortársaim szabadon rohangáltak, én gyakran kimaradtam, mert befulladtam.
A túlsúlyommal együtt megjelent az önbizalomhiány is. Gyerekként még nem értettem, miért érzem magam kevésbé értékesnek, de visszatekintve egyértelmű: a kilókkal együtt a szégyen is egyre nagyobb lett bennem.
A tinédzserévek és az ördögi kör
A középiskolában egy osztálytársam egyszer megjegyezte, hogy még sosem látott enni. Nem véletlen. Akkoriban nem mertem mások előtt enni, mert féltem, hogy ítélkeznek felettem. Így alakult ki az a paradox helyzet, hogy miközben a túlevési zavarom folyamatosan jelen volt, mások előtt inkább az éhezést választottam.
A megfelelési kényszer, a saját magammal szembeni irreális elvárások és a folyamatos önkritika egy olyan ördögi kört hoztak létre, amely éveken át tartott. Diétáról diétára ugráltam, önmegvonásokkal próbáltam „megregulázni” a testemet – de ez csak még nagyobb kudarchoz vezetett.
Kezdő gyógytornászként.
Az egyetem: amikor a helyzet rosszabb lett
Amikor gyógytornásznak tanultam, azt hittem, az egészségtudatos közeg majd segít eligazodni a táplálkozás és a mozgás világában. De az igazság az, hogy az egyetemi életmód – a rengeteg ülés, a stressz, az alváshiány, a gyorsételek – csak rontott a helyzetemen.
Mozogtam, diétáztam, mégis úgy éreztem, hogy semmi nem elég. A testem és az elmém egy olyan ördögi körbe került, amelyből nagyon nehéz volt kitörni.
Szárnypróbálgatások az egészséges életmód felé vezető úton.
Az első fordulópont
Az igazi változás akkor kezdődött el, amikor a súlyom már újra egészséges tartományban volt – és mégis, ha a tükörbe néztem, nem tudtam szeretettel és elfogadással tekinteni magamra.
Ez volt az első igazi felismerésem: a probléma nem csak a testemben volt, hanem a fejemben és a lelkemben is.
Életem során több pszichológusnál is jártam, és bár mindannyian sokat segítettek, mégis volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy egyedül kell megfejtenem a saját történetem. Akkor találkoztam először olyan pszichológiai könyvekkel, amelyek a családminták, az érzelmi evés és az önértékelés kapcsolatáról szóltak. Ezek ébresztettek rá arra, hogy a túlevési zavar sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkezik, mint egy egyszerű életmódbeli szokás.
Egészséges testsúllyal.
Mit tanultam – és mit tanácsolnék másoknak?
Azóta sokkal tudatosabban és szeretetteljesebben próbálok viszonyulni a testemhez. De ez nem egy egyenes út, és még ma is vannak visszaeséseim. A sejtjeink emlékeznek a múltra, és kutatások is kimutatták, hogy azok, akik korábban túlsúlyosak voltak, sokkal könnyebben szednek magukra plusz kilókat, és sokkal nehezebben adják le őket, ezért az átlagnál sokkal nagyobb tudatossággal kell odafigyelnem magamra.
Ezért ha te is hasonló cipőben jársz, szeretném, ha tudnád: nem vagy egyedül.
Néhány tanács, amit szívből adok neked:
Adj magadnak időt és teret a gyógyulásra. Ez nem egyik napról a másikra történik, és nem is lehet „akaraterővel” megoldani.
Ne hagyd, hogy mások ítélkezése meghatározza az önértékelésedet. Ha valaki kritikát mond a súlyodra vagy „jó tanácsokkal” lát el, engedd el a füled mellett. Ők nem tudják, milyen küzdelmeken mentél keresztül.
Kezdj el befelé figyelni. Ne csak az étkezési szokásaidat vizsgáld meg, hanem azt is, hogy milyen érzelmi minták kötődnek hozzájuk. Milyen élmények indították el benned ezt a harcot?
Keresd azokat a szakembereket, akik valóban értik ezt a problémát. Nem minden dietetikus, edző vagy orvos látja a teljes képet – fontos, hogy olyan emberhez fordulj, aki nem csak a tünetekkel foglalkozik, hanem az okokat is segít feltárni.
Tudd, hogy a visszaesések természetesek. Lesznek nehéz napok, amikor úgy érzed, egy lépést tettél előre, és hármat vissza. De mindig lesz egy új nap, egy új esély arra, hogy szelídebben, szeretetteljesebben fordulj önmagad felé.
A legfontosabb pedig: ne veszítsd el a hitedet magadban. Mindig van kiút, mindig van lehetőség arra, hogy egyre jobban érezd magad a testedben és a lelkedben is.
